Kovászna Vajnafalva Református Egyházközség

Nemcsak a fény volt szokatlan: ismeretlenül kedves és meleg… A sártapaszos kisszoba a Hangot is magába itta. És bár csak egy szalmazsák volt benne az asztalon pislákoló mécsesen kívül, mégis mintha ezer oldalról verődött volna vissza Gábriel hangja: Örülj, kegyelembe fogadott. Az Úr van veled, áldott vagy te az asszonyok között!

Legalább felét nem is értette a szavaknak… dallamuk volt megragadó. Íze volt mindeniknek. És rátelepedtek a kisszoba szürkeségére. Később, mikor a szokatlan vendég már rég eltűnt, a szófoszlányok csillogó árnyéka tündérporként pihent el a szoba repedezett padlóján. Magában maradt. Csak ült gondolatainak szögeságyán, és már-már elfogadta, hogy csupán rémálom az egész. De olyan kellemes volt az utóíze…

A találkozás emléke átmelegítette. Azt érezte, amit később a hegyről leereszkedő Mester tanítványai: hogy a szavaknak hatalma van, lelke… Nem is gondolt arra, hogy a Léleknek van szava – hozzá…

…

Júdea hegyei komorak, az ösvények göröngyösek, barátságtalanok. A Szűz a kapaszkodón kezdte el érezni először állapotának másságát: könnyen elfáradt. Tudta: a szavak Gazdája viszi tovább, oda, ahová lábai – jelen állapotában – már nem vihetnék… És nem volt egyedül. A csillogó szavak emelték felfele a ház fele. Rég járt erre. Emlékezetében Erzsébet inkább nagymamája lehetett volna, mint anyja. Vajon megismeri őt?

…

Ebben a szobában is szürkeség honolt. Az idős nő fáradtan ült a kihalt tűzhelytől nem messzire helyezett székén. Jobb keze ölében. Apró kés volt nála, mint aki a zöldséget hámozza a leveshez. A másik gyöngéden, békésen pihent meg hasának domborodásán. Kincset rejtegetett… Zakariás éppen kilépett a tűzgyújtóért, amikor Mária betoppant. A szavak csendesek voltak, de csillogtak, mint pár nappal ezelőtt az angyaléi… Meglepődött – mintha nem is ő beszélne. Hangjának más volt a Gazdája – és ez újszerű volt neki.

A szoba csendje megrepedt. Meghitt mozgalmasság lett úrrá mindenen. Előszőr nem is az öregasszony mosolya tűnt fel neki, hanem az, ahogyan az egész teste megrándult valami kellemes belső remegéstől. És a szavak meleg csillogása, amit akkor látott először, itt is betöltötte a teret. Nem kellett a tűz fénye már! Elég volt a köszöntés világossága. A szavak Gazdája ide is eljött!

…

Néha ma is látok csillogó szavakat… (mert, ugye, azokat nemcsak hallani lehet…). Értelmetlen, komor – sokszor rossz-szándékú beszédek kavalkádjában néha felcsillannak az ilyenek. És akkor te is tudhatod: ezeknek a szavaknak Gazdája van. És lelkük van… És ha megcsendülnek, akkor világítanak… És ha világítanak, akkor oszlik a sötét…

Az angyalhang ma is szól. Töltse be világodat, életedet!

Orbán Lajos lp.