Vasárnapi alapige:

2021. szeptember 19.

De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt.

4Móz 14,24

Kovászna Vajnafalva Református Egyházközség

Lelkészi Hivatal
Hivatali idő: 8-14.

Lelkipásztorok:
Orbán Lajos
0762295806
Orbán Judit
0761620637
orbanlaj@yahoo.com

 
Főgondnok:
Kádár Gyula
 
Számadó gondnok:
Tronár Erzsébet

A mi mennyei mannánk

„Majd én hullatok nektek kenyeret a mennyből.” 

2Móz 16,4 

Szükségünk van a táplálékra, mert másképpen nem tudunk létezni. És a mi Istenünk tudja ezt, ezért gondoskodik az övéiről. Ezt tette annak idején a pusztában, amikor Izráel népe ott volt az Egyiptomból való kivonulást követő harmadik hónapban. Ekkor adta nekik Isten elsőként eledelül a mannát.

Eddig valahogy megoldották az étkezést, hiszen hoztak magukkal juhokat, marhákat és más jószágot is. De egy idő után elfogytak a tartalékaik, és ekkor mérgüket Mózesre és Áronra zúdították.

Miért hagyta Isten, hogy ennyire elmérgesedjen a helyzet? És miért látjuk mi is néha azt, hogy tartalékaink veszélyesen megcsappannak?

A mi Urunk nem akar bennünket olyanoknak látni, akik csak az eledel elfogyasztásában vesszük ki a részünket. Kell az is, hogy hála legyen a szívünkben. Ezért jó étkezéskor segítségül hívni az ő nevét, mert minden alkalommal az ő kegyelméből kerül étel az asztalra. Az étel nemcsak megelégít, hanem Istenhez is kapcsol bennünket.

Már az ószövetségi nép is megtartotta az Aratás ünnepét, és ezen megköszönte Istennek a begyűjtött termést. Ezt a hálaadást gyakoroljuk mi is Egyházunkban augusztus végén. Ilyenkor Istenre fordítjuk a tekintetet, és megköszönjük neki, hogy kirendelte az eledelt újból.

Sok mindent kapcsolt még Isten annak idején a mannához. Ezeket nekünk is fontolóra kell vennünk. Elmondta az övéinek, hogy ezzel próbára teszi őket. Elrendelte Isten pontosan az Izráel fiainak, hogy hogyan és mennyit kell szedniük a mannából.

A mi Urunk ellát bennünket is eledellel, de ezzel próbára is tesz bennünket. Felismerjük-e azt, amiben és ahogyan a kihívást elénk állítja? Szeretné látni azt, hogy nem vagyunk kapzsik akkor, amikor az eledelért gürcölünk. A járvány kezdetekor leszerepelt az emberiség, mert kétségbeesetten kapkodták össze az emberek az eledelt az üzletek polcairól. Arra figyeltek többnyire, hogy nekik mi fog jól, és nem arra, hogy a másiknak mi marad.

A mi Urunk nem örvend annak, ha készleteket halmozunk fel magunknak a gondtalan, biztonságos élet reményében. Ez nem önálló életet jelent ugyanis, hanem Isten nélküli életet.

Ha rá figyelünk, akkor nem válunk zúgolódó teremtményekké. Másképpen ott van bennünk a hajlam arra, hogy elégedetlenkedjünk, talán még arra is, hogy Istent okoljuk, ha nem élhetünk megfelelő bőségben. „Jobb egy tányér főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyűlölet van.” Péld 15,17. Hányszor kell még ezzel az igazsággal szembesülnünk ahhoz, hogy hálás szívvel vegyük azt, amit megkapunk, és ne arra figyeljünk, amit még meg akartunk szerezni magunknak.

A zsidó népnek el kellett tennie a mannából, hogy majd a következő nemzedék láthassa, mivel táplálta Isten az ő népét a pusztában. Mi elmondjuk-e a mieinknek, hogy hogyan táplált eddig bennünket a mi Urunk? Ott van-e a hála a szívünkben ezért Istenünk iránt?

Ő megadta, megadja ígérete szerint azt, ami szükséges. Ne szűnjünk meg köszönetet mondani neki ezért!

Ima. Jó Urunk! Nem hiába szólítunk meg téged így. Tudjuk, hogy te adod nekünk a mindennapi eledelt. Hálásak vagyunk neked azért, hogy az elmúlt esztendőben sem kellett szükséget szenvednünk. Örvendünk, hogy ismerjük a mi eledelünknek az érkezési módját: mennyei ajándék ez számunkra. Add, hogy megfelelő hálával fogyasszuk azt a jövőben is! Ámen.

Orbán Judit lelkipásztor